BakelitMánia a Pink Floydon innen és túl

Mióta gyűjteményként kezelem a bakelitlemezeinket, rengeteg információt gyűjtöttem össze róluk és hasznosítok azóta is, persze csak amatőr szinten. Ebben a posztban összefoglaltam, hogy mi alapján érdemes dönteni egy-egy lemez megvásárlásáról, annak gondozásáról. Próbálok nem sokat költeni, inkább a szerencsére bízom magam, ami eddig nagyon jól működött.

1978 körül járunk, a Pink Floyd 3. koncept albuma, az Animals megjelenése után. A lemez fogadtatása vegyes volt, a kritikusok és a rádiók ízléséhez képest túl sok volt benne a basszus, és túl hosszúak voltak a számok. A Billboardon egy kis ideig 3. helyezett volt, de gyorsan lekerült onnan. A Dark Side of the Moon sikere után sokkal átütőbb albumot várt a közönség, valószínűleg a csalódás miatt nem lett olyan sikeres, mint megérdemelte volna. Erre az időszakra datálható a Pink Floyd első válsága, amikor közel kerültek a feloszláshoz.

Annak ellenére, hogy Waters ennél az albumnál kezdte átvenni az irányítást, az együttes többi tagja szerint sosem volt ennyire együttműködő, az új feleség remekül tudta kezelni az autokrata zenész kilengéseit. A többi tag mégsem tudta olyan mértékben kivenni a részét a zeneszerzésből, mint szerette volna, ötleteik nem fértek bele a koncepcióba. Talán ennek köszönhető, hogy Gilmour és Wright is nekilátott egy-egy szólóalbum elkészítésének a turné után. A munkák olyannyira párhuzamosan folytak, hogy a megjelenés is nagyjából egybe esett. Sok olyan promó anyag készült, amin együtt hirdetik a 2 szólólemezt.

Tegnap este Roger Waters, David Kilminster és Snowy White visszavonhatatlanul valósággá vált számomra.

Waters szólógitárosa, Dave Kilminster régi kedves barát, és már évek óta terveztük, hogy egyszer az életben valahogy összefutunk. A koncert kitűnő alkalom volt erre. Hétfőn írt, hogy bármi módon, de találkoznunk kell, ennek a legegyszerűbb módja, ha leküld 2 pass-t a jegypénztárhoz.

Végigizgultam a napot, hogy vajon minden rendben lesz-e, peches típus vagyok. Ugyan Dave megadta a mobilszámát, hogy ha gond van tudjak szólni neki, de ez sem tudott igazán megnyugtatni. De kár volt aggódnom. 6 óra után érkeztünk, és már előszörre sikerrel jártam: a pénztárban ott hevert a boríték, rajta a nevem, benne 2 háromszögű matrica The Wall motívummal, és alul a DK monogram, jelezve, hogy Dave vendégei vagyunk.

Snowy elismert session zenész, de szólólemezei és együttesei is igen figyelemre méltók. Terence Charles White néven született 1948-ban. 2 együttest is alapított karrierje során, az egyik a White Flames volt, a másik nem is oly rég, 2008-ban alakult Snowy White Blues Project. A legutolsó, 5. White Flames album 2004-ben jelent meg, 2009-ben pedig In Our Time of Living c. Blues Project album látott napvilágot.  

	Snowy az Animals turnén

Session zenészként 1976-ban csatlakozott a Pink Floydhoz az Animals album kapcsán, akikkel 1980-ig turnézott, '78-ban a billentyűs, Rick Wright szólólemezén is közreműködött. Ezután a Thin Lizzy csábította magához, velük '82-ig dolgozott, majd kilépett, hogy szólókarrierjére tudjon koncentrálni. Később dolgozott együtt többek közt Cliff Richard-dal, Chris Reaval, David Gilmourral, Roger Waters-szel és Gary Moore-ral is.

A továbbiakban a Pink Floyd minden stúdióalbumán közreműködött, a legendás együttes arculatának része lett. A Pink Floyd szétesése után tovább folytatta a munkát a basszusgitárossal, Roger Waterssel, aki Bleeding Heart nevű együttesével turnézott. Waters szólóalbumain is közreműködött, ott volt vele 1990-ben is, mikor a berlini fal egy koncert erejéig újra leomlott. A mai napig szoros munkakapcsolatban vannak, 2001-ben, 2004-ben is láthattuk színpadon, és idén nyáron, június 22-én ismét Waterssel látogatják meg hazánkat a The Wall turné kapcsán.

Thin Lizzy (Snowy a bal szélen)

Olyan albummal indítom a sort, mellyel annak idején nem sok eséllyel találkozhattak a bakelitrajongók a boltok polcain vagy a barátok gyűjteményében.

Az együttes története

A Zee együttes a sértett büszkeség megtestesítője volt. Drog és alkoholproblémái miatt a Pink Floydból kirúgott Rick Wright és a Fashionból kitessékelt Dave Harris alapították 1984-ben. Fogtak egy éppen akkor piacra került Fairlight CMI syntesizert és összedobtak rá egy albumot. Új hangzásvilágot akartak teremteni, de a végeredmény az akkori közönség számára emészthetetlen lett. A promóció ellenére az album teljes érdektelenségbe fulladt. A kiadó is hamar észbe kapott, és beszüntette a gyártást. Amerikában a már legyártott, de el nem adott példányokat bezúzták. Wright és Harris hosszabb együttműködést terveztek, de a katasztrofális kritikák után belátták, hogy nincs jövőjük, így az Identity maradt az együttes egyetlen albuma. Wright jónéhány évvel később megállapította, hogy ez az album volt élete egyik legnagyobb melléfogása: sosem lett volna szabad megjelennie.