Egy kis segítség bakelitvásárláshoz

| Címkék: zene vinyl kult retró szórakozás hobbi bakelit | 2011.10.09. 09:00

  

Mióta gyűjteményként kezelem a bakelitlemezeinket, rengeteg információt gyűjtöttem össze róluk és hasznosítok azóta is, persze csak amatőr szinten. Ebben a posztban összefoglaltam, hogy mi alapján érdemes dönteni egy-egy lemez megvásárlásáról, annak gondozásáról. Próbálok nem sokat költeni, inkább a szerencsére bízom magam, ami eddig nagyon jól működött.

  

A válogatás szempontjai


Amire mindenképpen érdemes felfigyelnünk, mert többletértéket hordoz, vagy kiemelkedő a minősége:

  

Factory Sample: A gyárban minden 100. lemezt meghallgatták, és ha problémát találtak az utolsó 100-at leselejtezték, "factory sample" matricával ellátták, és a dolgozóknak felajánlották kedvezményes áron. 2 hónapja találkoztam egy ilyennel a régiségvásárban, de annyira leharcolt állapotban volt, hogy nem illett be a gyűjteménybe. (nagyításért klikk a képekre!)

 

 

  

Test Pressing: a nyomóforma legyártása utáni első pár darab próbanyomás. 5-10 példány készül általában belőle, és arra szolgál, hogy ellenőrizzék a keverést és a szintbeállítást, valamint a vágást. A gyár megtartja referenciaként, esetleg elajándékoztak belőle párat barátoknak, együttestagoknak, ha igényt tartanak rá. Üres, egyszínű címkéje van, elméletileg kézzel rá van firkálva, hogy melyik album, és hanyadik próbálkozás, de van hogy csak a próbanyomás tényét írják rá. Sikerült már ilyenre bukkanni, semmi utalás nem volt arra, hogy milyen albumról van szó. Reménykedtem hogy egy Deep Purple, esetleg ELP, de otthon Koós Jani bácsi egyik örökbecsűje csendült fel. (Kislány a zongoránál, létezik ember aki ne ismerné?).

 

  

DMM (Direct Metal Mastering): A barázdát rézfóliába vágják, közvetlenül erről kerülnek le a kész bakelitek. A lemeznek teljesen más lesz a hangszíne és lényegesen jobb a modulációja: a magasabb frekvenciatartományokban jobban szól, mint a hagyományos technikával készültek, és kevésbé zajos a lejátszás. A borítón nem mindig jelölik, az a biztos, ha a címkén keressük, de a bakelit anyagába is belekarcolják a kifutó és a címke közötti részbe.

 

 

  

Promó lemez: A gyártósorról lekerülő első néhány száz, esetleg 1-2 ezer lemez. Mivel a nyomóforma elvileg kopásmentes, gyönyörű dinamikával, kitűnően szólnak. Általában fehér hátterű lemezcímkével látják el. Nem annyira ritkák, mint az első 2 kategória, de a hangzásuk szinte tökéletes. Érdemes kedvenc albumunkból egy ilyet beszerezni, az Ebay-n nem is olyan ritka. 

 

 

 

First Pressing: A lemez első kiadása a megjelenéstől egészen addig, amíg a listák élén van és benne van a "Radio Top 40"-ben. Ha népszerű albumról van szó, akár több nyomóforma is készülhet belőle mire elül az érdeklődés, ezeket mátrixokkal jelölik. Kislemezeknél ez az a sorozat, ami picture sleeve-ben (képes borítótasak) jelenik meg, nagylemezeknél általában extrákat, arany nyomást sima festék helyett, pár oldalas füzetet, képeslapokat, egyéb érdekességeket tartalmaznak a 2nd és 3rd kiadásokhoz képest. (pl. a Pink Floyd Animals albumának újrakiadásain vonalkód van a borítón). Hangzásban nincs különbség az egyes kiadások között, a first pressing-nek inkább az eszmei értéke jelentős: drágábban, extrákkal, közvetlenül a megjelenés után lehet hozzájutni.

 

A nyomás helye sem közömbös. A legértéktelenebb az indiai nyomás, vastag, nehéz, törékeny anyagra vágnak. A lengyel nyomás szintén kritikán aluli. Olaszországban, Spanyolországban, Argentínában, Görögországban, Izraelben is vannak lemezgyárak, de ezeket nem nagyon keresik, csak esetleg azok, akik 1 albumból a lehető legtöbbféle verziót szeretnék összegyűjteni. A franciával, kanadaival, ausztrállal nincs gond, szépen szólnak, ritkák, de nem kiemelkedő a hangzásuk.

A bakelitkorszak fénykorában Magyarországon 3 féle lemezt lehetett a boltban vásárolni: indiait, yugót és magyart. Az indiai felejtős volt, a yugóról már nem lehet egyértelműen kijelenteni hogy átlagos vagy rossz lenne. Német kifutott nyomóformákat vásároltak, és német nyomógépet használtak. A kapott formától függött a lemez minősége, ezért olyan hektikus. Én azt mondom hogy ha a felülete hibátlan, nyugodtan meg lehet venni, addig jó lesz, amíg valami értékesebb verzióban be tudjuk szerezni. A yugo nyomást (és az összes nem eredeti kibocsátót) már a tokról is fel lehet ismerni: mivel az eredeti borítót csak lefotózták, előfordul, hogy a széle lemaradt, illetve a betűk raszteresek. Nem mindig található a gyártóra utalás, meg kell nézni a lemezcímkét is. Ha sehol sincs ilyen, és a borító raszteres vagy matt papírra van nyomva, esélyes, hogy nem eredeti kiadásról van szó.

Kelet-európai kiadók listája:

  • Bulgária: Balkanton
  • (Ex) Csehszlovákia: Globus, Opus, Supraphon, 
  • (Ex) Jugoszlávia: Beograd Disk, Helidon, Jugodisk, Jugoton, RTB, Suzy, Topsound, Zupa
  • Lengyelország: Muza, Polar, Pronit, Tonpress
  • Magyarország: Bravo, Gong, Gramy, MMC, Pepita, Profil, Qualiton, Ring
  • (Ex) NDK: Amiga, Eterna
  • Románia: Electrocord
  • (Ex) Szovjetunió: Anfon, Melodija, Ritonis

A magyar talán egy fokkal jobb volt mint a yugó, de ez sem jelenthető ki egyértelműen. A legnagyobb hátránya az előbbihez képest, hogy nem mindig vették át az eredeti csomagolási módot, általában a kihajtható lemeztokokat szimplára készítették, és az egyéb extrák is hiányozhattak. Átmenetileg szintén megfelel.

Kiváló lemezeket a németek, angolok és az amerikaiak nyomtak, gyártól függetlenül. A címkékben volt csak különbség. Ha ilyenekre bukkanunk, csapjunk le rájuk, mert nem fognak csalódást okozni.

A csúcs a holland nyomás. Holland nyomású bakelitet nem szabad otthagyni, csak akkor, ha használhatatlan a lemez vagy utáljuk az előadót, esetleg az eladó ért hozzá és nagy összeget kér érte. Verhetetlen a hangzása.

 

Japán kiadás: Ez a nonplusultra. Már a 60-as években is 180 gr-os audiofil lemezeket gyártottak, azért is említem külön, mert nem egy kategória a többivel és horribilis a piaci ára, különösen ha még megvan hozzá az OBI (japán nyelvű címke és füzet) is. 2 ilyen lemez van a gyűjteményben: egy Toto, OBI nélkül, és egy autentikus Star Wars hangjáték, ami hagyományos kiadásban is ritka. Ehhez a teljes japán dokumentáció megvan, a hangjáték japán fordításával egyetemben.

 

 

A lemez anyaga is változatos lehet. A hagyományos fekete lemezeken kívül létezik színes, átlátszó és márványozott anyagú, illetve képlemez is. Értékesek, mivel ált. limitált példányszámúak vagy promó lemezek, de nagy hátrányuk, hogy kb. fele a dinamikájuk a hagyományos bakelitekhez képest. Láttam már mindenféle formájút is, ez is csak gyűjtői szempontból érdekes, audiofil szempontból vitatható az értéke.

A borító minőségét első pillantásra meg lehet állapítani. A gerinc sínyli meg legjobban a tárolás és a használat körülményeit. A másik jellegzetes értékcsökkentő tényező a ringwear (körkopás), amit maga a bakelit okoz. Elkerülhető, ha gondosan van tárolva. A szakadások, pacák, karcok (idesorolnám a penészgomba telepeket is) jelentősen rontanak az értékén. További értékcsökkentő tényezők - néhány kivételtől eltekintve - a matricák, árcímkék a borító felületén. Pozitívum, ha megvan az eredeti gyári belső papírtasak, persze csak akkor, ha ez sem szakadt, gyűrött, koszos. 

A lemez felületét is érdemes alaposan átnézni. Fény felé fordítva a legszebb lemezen is mikrokarcok tűnnek fel, ez sajnos gondos tárolás mellett is elkerülhetetlen ha rendszeresen hallgatjuk a lemezt: a papírtasak belső felületére tapadt por végigszántja a lemez felületét minden alkalommal amikor betesszük vagy kivesszük belőle. Az ujjlenyomatok rettenetes sercegést tudnak produkálni lejátszáskor, az ilyen lemezen csak a lemezmosás segít. Az ijesztőnek látszó, de csak felületi karcok, radírnyom-szerű elkenődések nem okoznak nagy gondot, a mélyebb karcok viszont kivetik a tűt a barázdából. Az ilyen lemez nem csak hallgathatatlan, tönkreteszi a tűt is. A barázdába belekövült portól, egyéb szennyeződéstől nehéz megszabadulni, ha 3-4 mosás sem távolítja el maradéktalanul, nem szabad lejátszóra tenni. A vízkövet semmi sem távolítja el, nem érdemes vele kísérletezni.

Mindenesetre kijelenthető, hogy szemre nehéz megállapítani, mennyire szól szépen a lemez. A legegyszerűbb, ha megegyezünk az eladóval a cseréről, vagy visszavásárlásról, ha az áru csalódást okozna.

Azt gondolnánk, hogy a legbiztosabb, ha bontatlan lemezt vásárolunk, de ez sem garancia. Nem egy általam kibontott lemez sercegett, mikor először meghallgattam. Ezt több minden okozhatja: a leggyakoribb a sztatikus feltöltődés. Néhány meghallgatás után csökken a pattogás, de ha biztosra akarunk menni, beszerzünk egy feltöltődést levezető alumínium tányérborítást. A másik lehetőség, hogy a lemezeket kézzel csomagolják, ezért előfordulhat új lemezeken is ujjlenyomat, még ha nem is vesszük észre. Egy további ok, amiért zsákbamacska a bontatlan lemez, hogy gondatlan szállításkor a bakelit átszakítja a papírtasakot, esetleg a borítót is, és ez csak kicsomagolás után derül ki. Fájdalmas tud lenni egy drága box-set-nél, amiben esetleg poszter is van. A profi eladók kibontják mielőtt elküldik, és külön-külön csomagolják be a borítókat, extrákat és a lemezt.


 

Bakelitek gondozása


Mivel nem tudhatjuk, hogy milyen körülmények közül került hozzánk a lemez, érdemes megtisztítani még az újakat is, a fent leírt okokból. Amit nem szabad:

  • vízzel lemosni: Lehetetlen úgy megszárítani, hogy ne maradjon a barázdákban akármilyen kis mennyiségű nedvesség, ami elpárolgás után vízkövet hagy maga után.
  • szárazon tisztítani: Sokan bársonyborítású tisztítót használnak, ezt lehet, de csak az után, hogy egy kicsit forró gőzbe tartjuk. Általában igaz, hogy lemezt nem szabad szárazon tisztítani. Népszerű még a karbonkefe, de egyesek szerint sztatikus feltöltődést okoz.
  • ronggyal törölgetni: hatástalan, sőt, utána még több por található a lemez felületén az anyag szálai pedig beleakadnak a barázdák peremébe.

Régebben mindenféle trutymót lehetett kapni, ilyen volt pl. Magyarországon a Lemezőr. Egyenletesen kellett eloszlatni a felületen, és teljes száradás után egyben le lehetett húzni. Elméletileg nem hagyott maga után nyomot, de mikroszkóp alatt látható volt, hogy fényes szálak maradnak a barázdák peremén. Javasolt volt a lemez meghallgatása után ismét bevonni és a legközelebbi használatig rajta hagyni, de anélkül is hallgatható maradt a lemez. A másik hasonló termék a sokakban kellemetlen emlékeket idéző LencoClean. A Lenco-s lemezt a későbbiekben minden egyes lejátszás előtt újra kezelni kellett, különben az lejátszhatatlanná vált.

2 hatékony és ártalmatlan módja van a lemeztisztításnak, ezek kombinációja látszik számomra tökéletes megoldásnak.

  • Első körben a lemez egyenletes bevonása FARAGASZTÓval. Normál száradású vízbázisú faragasztót kell kérni az eladótól, az express túl gyorsan szárad. A Pattex tökéletesen bevált. Ezzel kell a felületet egyenletesen bekenni, a címkét gondosan elkerülve. Száradás után le lehet egyben húzni, visz magával minden port még a barázda mélyéről is, de nem támadja meg a felületet és egyenletes felkenés esetén nyomtalanul eltávolítható. 2 hátránya van: nem viszi le a zsíros szennyeződéseket, és a lehúzáskor sztatikusan feltölti a lemezt.
  • Ezért érdemes utána lemezmosást is végezni. A művelet eltávolítja a zsíros szennyeződéseket és antisztatizálja a lemezt. Nem érdemes otthon kísérletezni vele, könnyen eláztathatjuk a címkét. Sok lemezbolt vállal mosást 200-300 forint körüli összegért, van ahol tiszta papírtasakot is adnak hozzá. Otthonra is vásárolhatunk ilyen gépet, 5-600 darabos gyűjteménynél már megéri, különösen mert időről időre érdemes megismételni az eljárást. A gépezet vákuumos elven működik, a lemezre felvitt folyadékot némi hatóidő után egy kar felszívja. A lemezt gyakorlatilag szárazon vesszük le a tányérról. Ezermesterek könnyen összebarkácsolhatják a maguk lemezmosóját, egy működőképes porszívó, némi bársonyanyag és lemeztisztító kefe kell hozzá. Az interneten keringő receptek alapján pedig könnyen elkészíthetjük a tisztítófolyadékot is.
  • Fontos, hogy ezután tiszta, esetleg antisztatikus fóliával bélelt papírtasakba rakjuk a lemezt, különben az egész fáradozásunk kárba vész.

A lemezeket állítva szabad csak tárolni, lehetőleg erre a célra kialakított állványon, száraz környezetben. Nem csak a lemezfelületre, hanem a borítóvédelemre is érdemes gondot fordítani. Legmegfelelőbbek erre az átlátszó műanyag tasakok. Ugyan nehéz őket beszerezni, de mindenképpen hasznos utána járni.

A hangszedő állapotára is érdemes odafigyelnünk. A tű rengeteg port, szöszt összeszed, ez finomszálú, puha ecsettel leszedhető, szigorúan hátulról előre haladva. A legjobb, ha bekapcsoljuk az erősítőt és halkra állítjuk: a hangszóró tökéletes visszajelzést fog adni arról, hogy mennyire bánunk finoman az ecsettel.

 

 

Árak


Nehéz behatárolni a bakelitek árát. Egy új kiadású album 5000 forint körül kezdődik és kb. 13-15000 forintnál áll meg. A box-set-ek minimális ára 35000 forint körül van. Meg kell különböztetnünk az új kiadású és az újrakiadott albumokat. Újabban - néhány ritka kivétellel - digitális hangrögzítést alkalmaznak a stúdiókban, ezekből bakelitet gyártani nevetségesnek tűnik, hisz pont a lényeg veszik el. Hiába a 180gr-os lemez, a dinamikája messze alatta van akár egy 70-es években kiadott lemezhez képest. A digitálisan kevert újrakiadásokkal hasonló a probléma, nem érdemes rájuk pénzt költeni, inkább egy jó állapotú eredetit kell beszerezni. Persze ez alól kivétel, ha az eredeti szalagokat bányásszák elő vagy az új albumoknál eleve arra rögzítenek, és analóg módon keverik újra. Erre viszont kevés kiadó áldoz plusz energiát és pénzt, mindenképpen becsülendő ha ilyenre bukkanunk.

A használt lemezeknél kicsit más a helyzet. Akár már 200 forintért is hozzájuthatunk kitűnő példányokhoz. Az LP-k szokásos ára 1000-1500 Ft, de a jobbakért akár 3000 forintot is elkérhetnek. Ennyiért még vállalható, de e fölött már csak a legkülönlegesebb lemezek esetében elfogadható.

Persze határ a csillagos ég. A 100-as angol toplistán szereplő lemezritkaságok százezres nagyságrendekért cserélnek gazdát, a legdrágábbat 100000 fonton jegyzik.

Azt javaslom, hogy aki kicsit is érdeklődik a bakelitek iránt, ne késlekedjen a beszerzéssel, nézzen körül az aukciós oldalakon, online boltokban, antikváriumokban, régiségvásárokon. Ezek ugyanis azon ritka termékek közé sorolhatók, amik gondos tárolás mellett értéktartók, sőt, egyre értékesebbek lesznek, ahogy nő iránta az érdeklődés. Manapság a hanglemez reneszánszát éli, mind többen térnek vissza ehhez a hanghordozóhoz. Mivel korlátozottan áll rendelkezésre (és itt most ne vegyük figyelembe az új kiadásokat), egyre nehezebb lesz megfizethető áron szép, gyűjteménybe való példányhoz hozzájutni.


 

Linkek


Victoraudio
: online lemezbolt, adásvétel, lemezmosás

Vinilcenter: online lemezbolt, új kiadású lemezek forgalmazása, beszerzése

bakelit.hu: online lemezbolt, eladás, lemezmosás, műszaki eszközök

Laci Bácsi Lemezboltja: online lemezbolt

Ritkaságok Top 100-as listája 

Hifi City fórum a lemezmosásról

DIY (Do It Yourself) lemezmosó: házilag, fillérekből összeépíthető lemezmosó gép leírása

Okki Nokki: a még éppen hogy megfizethető árú, Magyarországon is forgalmazott lemezmosó gép. Vinilcenter, USAaudio forgalmazza.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bakelitmania.blog.hu/api/trackback/id/tr703282795

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

☉ ☾ 2014.01.23. 17:59:06

Nagyon klassz ez a blog.

wargandhi 2014.04.24. 22:08:53

Milyen nyomású lemez a jó?
Nos elsősorban az indiai.Angol technikát alkalmaztak,ugyanazt amit a DECCA. A lemez anyaga valóban törik,a 60-as évek divatja szerint,de ez a hangminőségre jótékony hatással van.Jó minőségű rendszeren nagyon szépen szólnak a nem agyonhallgatott indiai lemezek!40 éves tapasztalatom szerint Angol-Indiai ,USA-Canada ,Német-Holland stb. A Yugo lemezek 1976-ig szintén jók aztán ők is áttértek a hajlékonyabb moslék PVC-re és a hallgathatatlanságig koptatták a kliséket... Mivel csak használt analóg lemezeket lehet kapni,így a vakszerencse lehet a segetségünkre, hogy milyen állapotú példányba futunk bele.Így a fentebbi eszmefuttatás akadémikus jellegű.A legjobb vásár az indiai ,mert a fenének sem kell...Hála Istennek már 200Ft-ért is kaphatsz tökéletes állapotút és alázhatod zenetestvéred európai lemezeinek agyonmagasztalt hangját!A bakelit örök!!! Hajrá!

Norbert Gulics 2016.06.08. 09:06:50

Gratulálok, nagyon jó leírás!

exterminador 2016.10.11. 18:17:57

@wargandhi: nyugati boltokban tapasztalataim szerint elég drágák az indiai lemezek, csak Magyarországon vesztegetik őket nagyon olcsón.
süti beállítások módosítása