Zee (Rick Wright, Dave Harris): Identity

| Címkék: zene indie fashion rock pink floyd identity zeneajánló synthpop zee progresszív rock richard wright rick wright wet dream confusion fairlight cmi dave harris dave dee harris | 2011.01.14. 11:58

Olyan albummal indítom a sort, mellyel annak idején nem sok eséllyel találkozhattak a bakelitrajongók a boltok polcain vagy a barátok gyűjteményében.

Az együttes története

Zee promó stúdiófotó: Dave Harris és Richard Wright

A Zee együttes a sértett büszkeség megtestesítője volt. Drog és alkoholproblémái miatt a Pink Floydból kirúgott Rick Wright és a Fashionból kitessékelt Dave Harris alapították 1984-ben. Fogtak egy éppen akkor piacra került Fairlight CMI syntesizert és összedobtak rá egy albumot. Új hangzásvilágot akartak teremteni, de a végeredmény az akkori közönség számára emészthetetlen lett. A promóció ellenére az album teljes érdektelenségbe fulladt. A kiadó is hamar észbe kapott, és beszüntette a gyártást. Amerikában a már legyártott, de el nem adott példányokat bezúzták. Wright és Harris hosszabb együttműködést terveztek, de a katasztrofális kritikák után belátták, hogy nincs jövőjük, így az Identity maradt az együttes egyetlen albuma. Wright jónéhány évvel később megállapította, hogy ez az album volt élete egyik legnagyobb melléfogása: sosem lett volna szabad megjelennie.

Zee: Identity promó
egy korabeli zenei magazinból

 

Rick Wright, az elnyomott zseni

Wright drogproblémái tulajdonképpen akkor kezdődtek, mikor Syd Barrett távozása után Waters fokozatosan átvette a Pink Floyd vezető szerepét. A többi tag alkotói szabadságát megpróbálta egyre inkább korlátozni. Gilmour elég erős volt ahhoz, hogy ennek ellenálljon, de Wright lassan megtört. Utolsó önálló koncepciója a Summer '68 volt. Zseniális zeneszerző lett volna - a Pink Floyd éteri hangzásvilágát már a korai progresszív korszakban ő határozta meg - de nem volt annyi akaratereje Waters-szel szemben, hogy megvalósítsa elképzeléseit. Frusztrációját egyre inkább a drogokkal próbálta enyhíteni.

 A még 5 tagú Pink Floyd (Wright a jobb szélső)

Az Animals után, 1978-ban összehozott egy kitűnő jazz-funk prog-rock (nehezen behatárolható stílusú) szólóalbumot, a Wet Dream-et, de a gyenge promóciónak és Wright viszonylagos névtelenségének köszönhetően ez teljesen észrevétlen maradt.

Rick Wright,
a Pink Floyd billentyűse

1979-ben a The Wall készítése idején vált meg az együttes Wrighttól. Az album vitte a pénzt, Waters vagyona drasztikusan megcsappant. Csúsztak a határidőkkel, a billentyűs részek sem álltak még össze. Wright ekkor már keményen kokainozott és egyre ritkábban jelent meg a próbákon. Waters a menedzserével üzent érte hogy vagy megjelenik azonnal a stúdióban, vagy nem tagja többé a Pink Floydnak. Wright üzenete rövid és velős volt: Waters kinyalhatja a s_ggem. Ezzel megpecsételődött a sorsa...

Wright védelmében el kell mondjam, hogy ez a történet hamis színben tűntetheti fel a személyiségét. Ő volt a rocktörténet egyik legcsendesebb, legszerényebb előadója, inkább tűnt fotóművésznek mint balhés rockernek. Karrierjének tragédiája is ebben rejlett: munkássága nem tudott kiemelkedni a személyisége által teremtett szürkeségből.

 

 

Dave Harris, a rosszfiú

Dave (Dee) Harris,
a Fashion gitárosa

Dave Harris távozásának körülményeiről sokkal kevesebbet tudni, lévén a Fashion meg sem közelítette a Pink Floyd ismertségét. Annyi bizonyos, hogy állandó összetűzésben állt a többi taggal, hasonló okokból, mint Waters a Pink Floydban, annyi különbséggel, hogy a Fashion tagjai egyszer csak összefogtak, és kirakták Harris szűrét az együttesből.

A Fashion meglehetősen érdekes stílusvilágú angol New Wave együttes, mely az undergroundból Reggae/Ska rockbandává nőtte ki magát a a nyolcvanas évekre. Az együttes már a romantikus, synthpop időszakát élte mikor Dave Harris távozott tőlük. A mai napig aktívak, bár sokat nem hallani róluk.

 

 

 

 

 

Fashion: Fabrique bakelitem,
yugo nyomás, VG/VG állapot


Az ominózus hangszer: Fairlight CMI Series IIx Synthesizer/Sampler

A nyolcvanas években megjelent számítógép alapú syntesizer volt az első digitális mintavételi eszköz, amely képes volt a mintavett hangot különböző sebességgel visszajátszani. Új ára 27.000 font volt. Egyes funkciói fényévekkel megelőzték a korát. Ebben jelent meg először a MIDI vezérlő, és egy különleges videorendszert is kapott: fénytollal a monitor felületére klikkelve lehetett vezérelni. Különlegességei között volt még a "hatalmas", 256K-s memória, a dupla Motorola processzor. A dupla 8 colos floppymeghajtóról közvetlenül lehetett a szekvenciákat lejátszani, mely rendkívül hosszú és összetett lejátszási lehetőséget eredményezett.

Fairlight CMI IIx a fényceruzás videovezérlő rendszerrel
(forrás: retrothing.com)

 Több mint 40 híres előadó használta különböző verzióit a nyolcvanas években, többek közt Stevie Wonder, Peter Gabriel, Herbie Hancock, Kate Bush, Duran Duran, Rick Wakeman, Madonna, Pet Shop Boys, Depeche Mode, Jean Michel Jarre, Michael Jackson, Queen...

A Fairlight CMI IIx műszaki paraméterei (angolul):

  • 8 voices of polyphony
  • Sampling specification: 8 bits at 2100 Hz to 30.2 kHz (mono)
  • Memory: 16 kB per voice, System: 256 kB
  • Dual Motorola 6809 CPUs
  • Synthesis: freeform waveform via lightpen; dynamic harmonic control, waveform editing
  • Keyboard: 73 note unweighted velocity sensitive + slave keyboard
  • Control: MIDISMPTE
  • Sequencer: Page R, Basic keyboard sequencer, Musical Composition Language (MCL),
  • Video RAM 16 kB (512x256 pixels)
  • Two 8" floppy drives

 

Az album utóélete

Az idő beigazolta, hogy bukása ellenére az Identity a korszakalkotó albumok közé tartozott, mely új irányt adott az elektronikus zene fejlődésének. Wright újításai nyomán amúgy is átértékelődött a szintetizátor szerepe a rockzenében és ennek a folyamatnak volt része az Identity is.

Mára kultikus album lett belőle. Rajongói az elektronikus zene ínyencei közül kerülnek ki, de zenészek is akadnak az elismerők között. Sokuk szerint az album bukásának oka egyszerűen az, hogy túl korán jelent meg, a későbbi időkben a közönség és a zenei világ is sokkal befogadóbb lett volna iránta. Ezt jelzi, hogy 1990-ben CD formában is megjelent, bár csak korlátozott példányszámban. Az érdeklődés miatt többféle hamisítvány is felbukkant a zenei piacon.

Eredeti Zee CD
élénk ciklámen és ezüst direktszínnyomással,
utólag ráhelyezett címkével

Hamisított Zee CD
raszteres szürke-rózsaszín nyomással,
nyomtatott címkével

 

A bakelitről

A tulajdonomban lévő példány a címke tanúsága szerint csak 1x lett lejátszva, az is csak az A oldalon. A bakelit mintha csak az imént került volna ki a gyárból. Lejátszáskor ki is derül, hogy miért: gyönyörűen szól, de maga a zene első nekifutásra hallgathatatlan, némely szám egyenesen irritáló. Másodszorra is, de ezt csak akkor tudtam meg mikor pár héttel később újra a lemezjátszóra tettem. Szeretem Wrightot, minden elismerésem az övé, de ez a project tényleg nagy mellényúlás volt. Mindazonáltal ráérzek arra a hangulatra, ami az album rajongóit magával ragadja, de ez sokkal inkább a korszaknak és az album kerettörténetének, nem pedig a zenének köszönhető. Remélem sokadik hallásra ez megváltozik, de addig még jópárszor meg kell hallgatnom. Kitartás kérdése az egész. Szeretek elborult zenékért rajongani, előbb-utóbb ezt is meg fogom zabolázni.

A borító

A dizájn előtt meghajlok, Dave Harris nagyot alkotott. Az ezüst-ciklámen kombináció vibrál, szinte leugrik a borítóról. Az ezüst bevonat nagyon jól sikerült, éppen annyira csillog, amit még a használat nem tud látványosan megkoptatni. A széleknél viszont erősen kopásnak indult, de még így is a megkímélt példányok közé tartozik. Egyedül az egyik sarkon van gyűrődés, de ez a postai kezelés és az eladó hanyag csomagolása miatt keletkezett. 

A belső borító ciklámen színű, olyan élénk, hogy könnyezni kezd az ember szeme tőle. Semmilyen kopás nem látszik rajta, ez a festék nem volt olyan kényes mint az ezüst borítás. A lemez címkéje a graffitis felirattal szemet gyönyörködtető. Természetesen az egész direktszínnyomással készült, ettől olyan ragyogó az összhatás.

A tipográfia rendkívül érdekes, Harris a Fashion-ből hozta magával az ékezetes karaktereket. 

Nehéz megkímélt állapotú külső borítóval megszerezni, a gyűjtők csalódottságuk okán nem tartották nagy becsben.

 

 

Egyszer ha lesz időm elegyengetem a borító éleit, talán hasonló árnyalatú ezüst festéket is tudok keríteni, hogy egy kicsit "restauráljam", de összességében egy nagyon szép példányt sikerült egy olyan lemezből megszereznem, amiből nem sok maradt a gyűjtők kezében.

Update: Laci bácsi lemezboltjában találtam egy holland nyomásút (VG/EX):

http://www.hanglemezek.hu 

 

Az LP kiadás részletei

Megjelenés: 1984. április 9.

Műfaj: Rock, Indie

Kiadó: Harvest (US) /EMI (UK)

Producer: Richard Wright, Dave Harris

Borítóterv: Dave Harris

Fotó: Paul Cox

Közreműködők:

  • Richard Wright: Keyboards, percussion, fairlight, lead & backing vocals
  • Dave Harris: Guitars, keyboards, percussion, fairlight, lead & backing vocals

Album ID: R 53193

Borító: EX, nincs ringwear

Belső borító: a matricától eltekintve NM 

Lemez: M

Angol nyomás

Tracklist

  1. "Confusion" – 4:17
  2. "Voices" – 6:21
  3. "Private Person" – 3:36
  4. "Strange Rhythm" – 6:36
  5. "Cuts Like A Diamond" – 5:36
  6. "By Touching" – 5:39
  7. "How Do You Do It" – 4:45
  8. "Seems We Were Dreaming" – 4:57

Album változatok

7" Single

Az kislemezes verzió érdekessége, hogy tartalmazza azt a számot ami az LP-n nem jelent meg, csak kazettán (Eyes of a Gipsy). A borító a megszokott ciklámen színben virít, 1-2 kisebb törés van rajta, de összességében szép állapotú. A lemez természetesen szinte érintetlen.

Borító: NM, nincs kopás, ringwear

Lemez: M

Tracklist:

  1. "Confusion" (Single Mix) – 3:36
  2. "Eyes of a Gypsy" (Single Mix) – 4:11

 

12" Maxi Single

Ez a példány a beszerzendők listáján van nálam, ez és a kazetta hiányzik csak, hogy a Zee kollekciómat teljesnek érezzem.  

Tracklist:

  1. "Confusion" (12" Mix) – 6:21

Egyéb kapcsolódó anyagok

Birtokomban van még egy Paul Cox által készített csúcsminőségű fotósorozat, melyeket az együttes és az album promóciójához használtak. Eredeti, hibátlan példányok, nagy szerencsém volt vele, 6 dollárral vittem a 4 fotót. Az eladó rosszul rakta fel a kollekciót, meg sem említette a leírásban Wright nevét és a Pink Floydot, kész csoda, hogy rátaláltam. Nem is licitált rá rajtam kívül senki. Később még felbukkant a sorozat 2 darabja, de a copfhúzós verziót már csak 16000 forint körüli összegért tudta elvinni a licit nyertese, meglehetősen vad "csata" után.

 

 

Hasznos linkek:

Zee bakelitkiadások katalógusszámmal

A Fashion hivatalos oldala

Pink Floyd hivatalos hírportál

Rick Wright rajongói oldalam

DJ Nick barátom Zee rajongói oldala a Myspace-en

Fairlight CMI széria ismertetése (angol)

Vissztér a Fairlight

 

 

A végére még egy kérés:

A lemez megjelenése kapcsán az együttest meghívták egy német showműsorba is, ahol 1 szám erejéig felléptek. Ha valamelyikőtöknek van erről több infója, netán tudtok valamit a felvételről, nagyon örülnék ha megosztanátok velem. Előre is köszi!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bakelitmania.blog.hu/api/trackback/id/tr852583058

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2011.01.19. 08:24:11

Hát, ez impozáns volt így elsőre. RSS on.

Julia Dream · http://bakelitmania.blog.hu 2011.01.20. 09:28:45

@efes: köszönöm, próbálom majd tartani a színvonalat a későbbiekben is :)

Dasha Dykhanovska 2013.06.12. 20:34:26

I've read this article through Google-translate.
Simply amazing! I wasn't aware even of a half of the details! The most interesting thing is that Wright and Harris continued collaborating for some time after releasing 'Identity'. I wonder, if there're any of the demos?
Can anybody kindly translate it into English?